Az egyik barátnőm megkért, hogy írjak valamit amiben ő a főszereplő. Hát írtam. Igaz a végére már egyáltalán nem hasonlít rá a karakter, de mindenesetre tetszett neki, szóval siker. Oh, és nagy ráérésemben teledobáltam easter egg-ekkel. (A történetekben is így hívják vagy csak a videojátékokban?) Maga a novella nagyon girl power. Vagyis az akar lenni.
Tsarina of the North
Viktoriya Veselovsky tisztában volt a ténnyel, hogy tehetségesen manipulál másokat. Már egész kis korában észrevette, csak a megfelelő módszerre van szükség, és mindent megkap amire vágyik. Viktoryia Velelovsky mindig elérte a céljait. Itt volt hát, huszonhat évesen, milliomosként, mint a világ egyik legelismertebb hölgye.
Hivatalosan három vállalat vezér igazgatója, két nagyszabású rendezvény első számú támogatója és négy adomány szervezet név adója volt. Valójában elegáns ruhában járt millió dolláros eseményekre, kedvesen mosolygott a vetélytársaira, és számolta a pénzét. Néha illegális ügyekből is befolyt neki sok nullás összeg, de megrendíthetetlen személyisége, és káprázatos szépsége mellett a világot figyelmen kívül hagyta minden más.
Úgy nevezték: Észak Cárnője. Minden évvel egyre vadabb pletykák keltek szárnyra. Azt állították titkoban ő irányítja a politikát, mások gyilkosak, vagy egyenesen vámpírnak nevezték. Abban mindenki egyetértett, hogy nagy hatalmak csomósodtak össze Észak Cárnőjének szépen manikűrözött kezeiben.
Az asztalnál ücsörgött, az otthona kékes szürkés színben úszott, amint a kora hajnal rávetült a fémes berendezésre. Egy bő inget viselt, és csipkés selyem bugyit. Egy magazint lapogatott, miközben a gőzölgő kávéját kortyolta. Hosszú lábait egymásra dobta, miközben kiegyenesedett. (Ha egyedül volt megfeledkezett a tartásáról, csakhogy egy ideje már sosem lehetett egyedül. Az egyik takarítónő most is a virágokat locsolta a szoba másik felében.) A piszkos szőke zuhatag, amit hajnak nevezett súlyosan borult a derekáig, egy tincs a szemébe bukott, s Viktoriya piros műkörmeit használva fésűnek, hátragyűrte a többihez.
Tekintete megakadt az egyik ruhán, gyilkos kék, és gyönyörű. Kitépte a lapot, és odatette a többihez. Eddig hármat talált, és nagyon úgy festetett ez a magazin nem tartogat már mást számára.
- Min ügyködsz? - kérdezte egy dörmögő férfihang a háta mögött, s szép lassan két izmos kar tekeredett a mellkasa köré. A háttámlának szorított háta kissé megingott amit kifújta a levegőt.
- Ruhákat nézek - felelte angolul, érdes akcentusa minden szót reszelőssé, és fenyegetővé tett.
- Megint? - búgta, miközben elengedte, hogy a kerek asztal másik felére sétáljon, szembe vele. Dominic meztelen volt, ahogy minden átlagos reggel.
- Tökéletesen kell kinéznem Francis esküvőjén.
- Szivi, te mindig tökéletesen néz ki.
Viktoriya felvette a leheletnyi mosolyát, amivel már rengeteg üzletet kötött meg. Most természetesebbnek hatott, bár az évek alatt kikopott a spontaneitás a mozdulataiból. Minden kimért, és előre tervezett.
Átbámult Dominic mögött az ablakokra, amik beborították a falat. New York tele meg sem közelítette az orosz fagyokat, amikben felnőtt. Az elméjét kaparták az emlékek, tekintete üvegesen meredt a távolba, túl az ég sötét masszáján, és az azt pettyező hó pihéken, egyenesen a múltba bámult. Amikor Dominic nyirkos tenyere az ő jéghideg kézfejére simult egy pillantás alatt visszatért a jelenbe: az otthona, ami az ő pénzén épül, a gyetyák illata, Dominic borostás mosolya, a magasra tekert hőszabályzó, a közelgő karácsony fuvallata.
- Mit szólnál ha visszabújnánk az ágyba? - csavargott a férfi hangja, és a kérdés függött közöttük egy ideig.
- Nem lehet. Be kell mennem egy meetingre. A fickó azt hiszi a cége egy szerződéssel megúszhatja, hogy a miénk bekebelezze. Nevetséges - mosolygott, a bögrét az ajkaihoz emelve. Hosszú ideje nem kellett ilyesmi miatt bemennie. Vagy úgy egyáltalán bármi miatt.
Mindeközben Dominic is kért magának kávét a szobalánytól, aki már el is iramdott a konyhába. Viktoriya figyelte amit elcsaklizzák a telefonját, és Dominic mosolyogva nyomkodja a képernyőt.
- Olyan gyönyörű vagy ebben a fényben - mondta - maradj így, lefényképezlek.
Viktoriya nem mozdult, már csak megszokásból sem. Miután a készülék visszacsúszott az asztallapra, megigazította Dominic ingének ujját.
- Nekem is van egy megbeszélésem délután - szólt a brit akcentus, és nagy tenyere a bögrére tapadt. - Utána meg át kell ugranom Joe-hoz pár papírért.
- Akkor este találkozunk - bólintott. - Ha már arra jársz, mond meg Francis-nak, hogy ne feledkezzen meg a munkájáról, és vegye fel a telefont ha hívom.
- Igenis, asszonyom.
Viktoriya eltolta magától az üres bögrét, áthajolt az asztalon, forró csókot nyomva Dominic feszes ajkaira. Ezt követően fálállt az asztaltól, hogy elvonuljon készülődni. Miközben távozott érzte magán Dominic büszke, és vágyakozó tekintetét.
Belebámult a tükörbe. A sminkje tökéletes, a ruhája kifogástalan. Az ajkain az új vörösesbordó rúzs csillogott, amivel roppantul meg volt elégedve. Ujjhegyei az orrára csúsztak, ami mintegy egyetlen hibádzó lácszemként, nem passzolt hibátlan külsejéhez. Túlságosan nagy a vékony arához. Az tervezte még fiatalon, ha sok pénze lesz megműtteti. Aztán amikor már megtehette volna, Francis és a pisze orra közölték:
- Ezzel a külsővel kerültél be a világ tíz legszebb nője közé, ne tedd tökre. Van benne valami természetes, oroszos fenyegetés.
A lány meggyőző tudott lenni alkalomadtán.
Voltak napok amikor Viktoriya belenézett a tükörbe, és elgondolkodott: változtatna valamit? Máskor meg fogalma sem volt miért nem csináltatta meg eddig. Végül a tükörképével együtt hagyta maga mögött a bosszantó kis hangot a fejében.
Amikor kilépett a főbejáraton már várta az autója, és a sofőrje. Úgy döntött aznap nem óhajt vezetni. Megigazította vékony szövet kabátját miközben tekintetével a személyi asszisztensét keresi. A Porsche mellett egy bizonytalan mosolyú lány álldogált, papír köteget szorongatva, és Viktoriyának fogalma sem volt, ki az. Amikor mellé lépett, a lány egyből a kezét nyújtotta.
- Jó reggel, Miss Veselovsky. A nevem Rose Whi-
- Hol van Christina? - vonta kérdőre, azt sem várvaa meg, hogy befejezze a bemutatkozást.
- Családi ügyben van távol, az engedelmével, engem kért meg, hogy helyetesítsem.
- Oh, tényleg - gondolkodott el, a lehelete fehér pamacsként szállt fel.
Beszállt az autó hátsó ülésére, a puha huzatba süppedve hallgatta amint Rose a balján kuporogva magyaráz. Óvatosan bólintott, amikor olyan nevet említettek amire emlékeznie kellene. Most Mr. Davis-sel találkozom - gondolta. - Mr Davis. Micsoda féreg.
- Anna Howell és Patric Black keresték tegnap a személyes telefonon - így Rose.
- Remek. Visszafelé emlékeztess, hogy hívjam vissza őket.
- Értettem.
Viktoriya látta Rose-on a bizonytalanságot, ahogy remegett a keze, a hangja meg-meg csuklott. Egy kicsit magára emlékeztette még sok téllel és üzlettel ezelőtt.
Szétbontotta a kabátja gombját, amikor kezdett túl meleg lenni az autóban, és ráparancsolt a sofőrre. Egy darab némán suhantak, azon gondolkozott milyen szerencsétlen lehet az a Mr Davis, közben végig magán érezte Rose tekintetét. Amikor megelégelte a lány felé fordult, és rákérdezett.
- Elnézést! - rezzent össze Rose. - Nem akartam udvariatlan lenni, én… a nyakláncát figyeltem. Talán vallásos?
Viktoriya ujjai a kis keresztre csúsztak, gyorsan megdörzsölte a kulcscsontját, mintha eleve azt akarta volna. Felnevetett, éppen csak egy szussznásnyi volt az egész.
- Én csak a pénzben hiszek.
Ezután senki sem mondott semmit.
Miközben egy seregnyi alkalmazott öüdvözölte tettetett vidámsággal Viktoriya agyában oroszul villogott a “seggfejek” szó. Minden kis főnök azt hitte ha eleget pitiznek, majd az ő segítségével felkapaszkodhatnak. Fogalmuk sem volt arról, hogy nála ilyesmivel esélytelen próbálkozni. Benne sem hitt senki, vérrel és verítékkel, meg sok manipulációval és cselszövéssel jutott oda ahol volt. Ezt senki nem veheti el tőle.
A tárgyaló terem fenyő illatot árasztott magából. Az összegyűlt tömegből csupán két ember volt ténylegesen lényeges: Miss Veselovsky és Mr Davis. Mr Davis egy középmagas, erős csontozatú férfi volt, a harmincas évei végén. A mosolya ravasz, számító, de nem annyira, mint az aprócska szemei. Viktoriya nem figyelt másra, csak végigmérte az alakot, aztán egy ponton, amikor elege lett, azt mondta:
- Attól, hogy dobálóznak a számokkal még nem lesznek okosabbak, vagy az ajánlatuk értékesebb. Azt hittem a telefonban világosan közöltem, csak olyanokkal vagyunk hajlandóak ilyen szerződést aláírni akik alkalmasak rá. Ez önökről nem mondható el. Azt ajánlom vegyék figyelembe amit az embereim javasoltak. Vagy ne. Végül úgyis mi győzünk.
Vágni lehetett volna a csendet. Mindenki Viktoriya-ra meredt, leginkább Mr Davis. Ő maga kecses tartásban ült, unott hangot beszélt, és szemei fenyegetően üresnek hatottak.
- A részemről befejeztem - mondta végül. - Uraim, menjenek vissza dolgozni.
Mindenki engedelmesen felállt, pakolni kezdett, kivéve Mr Davis-t, aki összeszűkítette amúgy is csík szemeit, úgy bámult rá egy pillanatig. Amikor a legtöbbent távoztak odalibbent hozzá.
- Miss Veselovsky! Beszélhetnénk négyszemközt?
Viktoriya egy hosszú pillanatig hallgatott, majd kimérten elduruzsolt egy “perszét”, s intett a testőreinek, hogy várjanak az ajtó előtt.
- Miben segíthetek még, Mr Davis?
- Örülnék, ha jobban átgondolná a szerződést.
- Én meg annak ha a Los Angles-i házam felújításai elkészülnének, de az élet nem kívánság műsor, ugyebár.
Mindehhez előkereste a legszarkasztikusabb mosolyát, és hosszú ujjait összefonta a térdén, lábai egymásra dobva, mint mindig. Mr Davis homlokán idegesen lüktető erek jelentek meg, az arca vöröslött.
- Nem képzel túl sokat magáról?
- Ön túl kevés.
És itt már kezdte megelégelni, hogy olyanra vesztegesse az idejét miből semmi haszna. Felemelkedett hát ültéből, a magassarkúja halovány visszhangot keltett a teremben, minden lépése után.
- Ne vesztegesse a drága időmet - jelentette be, s azzal a kijárta fele indult.
- Te kurva - sziszegte Mr Davis, a következő pillanatban az alkarja fenyegetően szorította Viktoriya torkát. Egy rövid pillanatra meglepődött. Nem értette Davis mit duruzsol a fülébe, de továbbra sem érdekelte. A körmeit karomként mélyesztette bele a férfi karjába, és addig fészkalódott, amíg a fogait is belevájhatta. Érezte a vér ízét a szájában, amint agyarként átszelik a húst; már az ujj begye is Davis kezében volt. A férfi olyan magas hangon vonyított, mintha kínoznák. Nem is sejtette milyen ha Viktoriya Veselovsky kínoz valakit. Sokkal, de sokkal fájdalmasabb.
Hiába rántotta volna el a kezét, Viktoriya nem engedte el olyan könnyen. Amíg az undorító hús cafat a szájában nem maradt, a férfi ott tekergőzött körülötte, akár egy féreg.
A fényesre sikált padlóra köpte a darabot, csupa vér és nyál. Mr Davis az asztalnak támaszkodott, ép kezével a sérültet szorította, és üvöltött.
Viktoriya olyan eleganciával törölte le a vért a szájáról, amennyire az lehetséges. Odalépdel Mr Davis elé, kopp-kopp-kopp, és megragadta a nagykendőjénél.
- Ne kerüljön még egyer a szemem elé, ha élni akar.
Eltaszította magától, lihegve terült szét az asztalon, miközben Viktoriya kisétált a taárgyaló teremből. Az ajtónál állt a három óriási testőre, akik túl sokat látták már, és kerestek ahhoz, hogy lázba hozza őket az ilyesmi.
- Gondoskodjanak Mr Davis-ről, a megszokott módon, ha kérhetném.
Azzal távozott.
Mr Davis bizonyára hallott a pletykákat amiket Vikoriya Veselovsky-ról beszélnek, ám ahogy a legtöbben, nagyon keveset hitt el. Viktoriya abban biztos volt, nem hallotta a legigazabbat, a legfontosabbat, a személyes kedvencét:
Észak Cárnője kegyetlen vörössé festi a legtisztább havat is.
Vége.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése